A gyerekkori emlékek titokzatos világa mindenkit foglalkoztat: miért van az, hogy életünk első évei szinte teljesen eltűnnek a memóriánkból, s csak néhány halvány pillanat, érzés vagy illat marad meg? Vajon tényleg elvesznek ezek az emlékek, vagy csak elrejtőznek az elménk mélyén? A tudományos kutatások évről évre újabb válaszokat adnak, de a gyermekkori amnézia, vagyis az emlékek eltűnésének jelensége még ma is izgalmas rejtélyt jelent. A válaszokat elsősorban a pszichológia és neurológia területén érdemes keresgélni – mutatjuk közérthető formában a lényeget.
Ezekről lesz szó
A gyermekkori amnézia nyomában
A legtöbben csak 4–5 éves korunktól kezdve tudunk konkrét élményeket felidézni, pedig már csecsemőként is rengeteg tapasztalatot szerzünk. Ezt a jelenséget, amikor a 3–4 éves korunk előtti események szinte teljesen kitörlődnek a tudatunkból, gyermekkori amnézia néven emlegeti a tudomány. Sokan azt gondolják, hogy valamilyen trauma vagy elfojtás áll a háttérben, pedig a tudomány szerint ez egy teljesen természetes folyamat, amely minden embernél lezajlik.
Az agy fejlődése és a hippokampusz szerepe
A gyerekkori emlékek eltűnésének egyik legfőbb oka az agy fejlődésében keresendő. A memóriáért felelős hippokampusz nevű agyterület életünk első éveiben még nem elég érett ahhoz, hogy hosszú távon tárolja az élményeinket. A kutatások szerint a hippokampusz csak 3–5 éves kor körül fejlődik ki annyira, hogy képes legyen tartós, epizodikus emlékeket létrehozni és megőrizni. Addig a legtöbb emlék csak rövid ideig marad fenn, majd gyorsan feledésbe merül.
Alaptétel a neuropszichológiában az az érdekesség, hogy kisgyermekkorban az agyban másodpercenként akár 40 000 új szinapszis, vagyis idegsejtkapcsolat jön létre. Ez a rendkívüli változás, az idegsejtek és kapcsolataik folyamatos átrendeződése megzavarja a már meglévő emlékek hálózatát, így azok töredezetté válnak, majd eltűnnek. Csak azok az emlékek maradhatnak meg, amelyekhez nagyon erős érzelmek kötődnek.
A nyelv és az én-tudat fejlődése
A gyerekkori emlékek megőrzésének másik kulcsa a nyelvi fejlődés és az én-tudat kialakulása. Amíg a kisgyermek nem tudja szavakba önteni, elmesélni az élményeit, addig azok nem rögzülnek tartósan az emlékezetben. A narratív emlékezet, vagyis az a képesség, hogy történetként meséljük el a velünk történt eseményeket, csak az iskoláskor környékén jelenik meg igazán. Az én-tudat, azaz annak felismerése, hogy saját magunk vagyunk a történések főszereplői, szintén nélkülözhetetlen az önéletrajzi emlékek kialakulásához.
Freud és a traumaelmélet: mítosz vagy valóság?
Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja úgy gondolta, hogy a gyermekkori amnézia hátterében elfojtott traumák állnak. A modern tudomány azonban ezt az elméletet nagyrészt elvetette: a legtöbb esetben nem elfojtásról, hanem egyszerűen csak az agy fejlődéséből adódó természetes felejtésről van szó. Persze előfordulhat, hogy egy-egy erős érzelmi töltetű, akár negatív, akár pozitív élmény mégis megmarad – de ezek inkább kivételek, mint szabályok.
Az érzelmek és a gyerekkori emlékek
Az érzelmek kulcsszerepet játszanak abban, hogy mely gyerekkori emlékek maradnak meg. A kutatások szerint azok az élmények, amelyekhez erős érzelmi reakció társul – legyen az öröm, félelem, meglepetés vagy bánat –, nagyobb eséllyel rögzülnek tartósan. Ezért van az, hogy sokan emlékeznek például arra, amikor először estek el biciklizés közben, vagy amikor valami nagyon vicces vagy ijesztő dolog történt velük.
Az is előfordulhat, hogy egy esemény részleteire már nem emlékszünk, de az érzés, amit akkor átéltünk, még felnőttként is velünk marad. Ezek az érzelmi lenyomatok befolyásolják, hogyan viszonyulunk másokhoz, milyen lesz az önbizalmunk vagy a világképünk.
Mi történik az elfelejtett emlékekkel?
A legújabb kutatások szerint a gyerekkori emlékek nem feltétlenül tűnnek el nyomtalanul. Lehet, hogy nem tudjuk őket tudatosan felidézni, de az agyunk mélyén, látens formában továbbra is hatással vannak ránk. Ezek a korai tapasztalatok befolyásolják a személyiségünk fejlődését, a tanulási képességeinket, sőt, akár a felnőttkori hangulatunkat és viselkedésünket is.
A Yale Egyetem kutatói a Science című rangos tudományos folyóiratban megjelent 2025-ös tanulmányukban kimutatták, hogy a csecsemőknek igenis vannak emlékeik. Olyan kísérletet végeztek, amelyben négyhónapos és kétéves kor közötti csecsemők agyi aktivitását vizsgálták speciálisan adaptált funkcionális MRI-vel. A babáknak különféle képeket mutattak – arcokat, tárgyakat, jeleneteket –, majd később egy korábban látott és egy új képet egyszerre tettek eléjük. A kutatók azt figyelték, hogy a csecsemők mennyi ideig nézik az ismerős képet, ami a felismerés és emlék előhívás jele.
A vizsgálat során kiderült, hogy már négyhónapos korban is aktivizálódik a hippokampusz, amikor a babák új képet látnak, és minél erősebb volt ez az aktivitás, annál valószínűbb volt, hogy később felismerték a képet. Ez közvetlen bizonyíték arra, hogy az agy már csecsemőkorban képes epizodikus emlékeket kódolni, vagyis konkrét eseményeket, élményeket rögzíteni – még akkor is, ha ezek később nem lesznek hozzáférhetők a felnőttkori, narratív emlékezet számára emlékezet számára.
Hogy miért nem tudjuk felidézni a gyerekkori emlékeket, ha megszülettek? A Yale tudósai szerint az infantilis amnézia oka tehát nagy valószínűséggel nem az, hogy az emlékek soha nem is jöttek létre, hanem az, hogy felnőttként már nem tudjuk őket előhívni. A kutatók két fő lehetőséget vázoltak fel:
- Az emlékek nem kerülnek hosszú távú tárolásba, ezért elhalványulnak.
- Az emlékek továbbra is jelen vannak az agyban, de elveszítjük a hozzáférést, vagyis nem tudjuk őket tudatosan felidézni.
A kutatócsoport vezetője, Nick Turk-Browne szerint a legvalószínűbb, hogy a második lehetőség áll fenn: a gyerekkori emlékek valamilyen formában megmaradnak, csak elérhetetlenné válnak számunkra. Állatkísérletek is ezt támasztják alá: a memórianyomok léteznek, de a hozzáférési útvonalak „lezáródnak”.
A gyerekkori emlékek, az elfelejtett élmények tehát nem vesznek el teljesen, hanem beépülnek a tudattalanba, és onnan irányítják döntéseinket, érzéseinket.
A család és a társas környezet szerepe
Nem mindegy, hogy egy gyerek mennyit beszélget a szüleivel vagy környezetével a vele történt eseményekről. Azok a gyerekek, akiknek a szülei gyakran mesélnek – a legjobb gyerekkönyveket itt találod –, kérdeznek, vagy közösen idézik fel a múltat, gazdagabb és tartósabb emlékeket őriznek meg. A közös történetmesélés, a családi anekdoták segítenek abban, hogy az élmények beépüljenek a hosszú távú memóriába.
Erre tudományos bizonyítékok is rendelkezésre állnak. Egy ausztrál kutatásban 25 óvodáskorú gyermek és szülője vett részt. Azt vizsgálták, hogy a szülők mennyire részletesen (elaboratívan) beszélgetnek a gyerekekkel a múltbeli eseményekről, különösen az érzelmekről. Az eredmények szerint azok a gyerekek, akik szüleikkel gyakran és részletesen beszélgettek a múltbeli élményekről, nemcsak gazdagabb emlékeket őriztek meg, hanem fejlettebb érzelmi tudással is rendelkeztek. Az elaboratív szülői stílus és az érzelmek okainak magyarázata különösen erős összefüggést mutatott a gyermekek emlék- és érzelemfelidéző képességével.
Egy átfogó metaanalízis 34 tanulmány eredményeit vizsgálva jutott arra, hogy azok a gyerekek, akiknek az édesanyja gyakran alkalmaz nyitott kérdéseket, bővebb magyarázatokat és pozitív visszacsatolást, részletesebb, gazdagabb személyes emlékeket tudnak felidézni – mind azonnal, mind hosszabb távon.
A gyerekkori emlékeink jelentősége felnőttkorban
Bár a legtöbb gyerekkori emlék elhalványul vagy eltűnik, a korai tapasztalatok mégis meghatározzák, hogyan gondolkodunk magunkról és a világról. Az első években szerzett élmények – még ha nem is tudjuk őket felidézni – alapvetően formálják a kötődéseinket, a bizalomérzetünket, a tanulási képességeinket és a társas kapcsolatainkat. Ezért is fontos, hogy a gyerekeket szeretetteljes, biztonságos környezet vegye körül, hiszen ezek a tapasztalatok egész életükre hatással lesznek.
A gyerekkori emlékek felejtése tehát természetes, biológiai és pszichológiai folyamat eredménye. Az agy fejlődése, a hippokampusz érésének üteme, a nyelvi és az én-tudat kialakulása, valamint az érzelmek mind-mind szerepet játszanak abban, hogy miért nem emlékszünk életünk legkorábbi éveire. Bár a részletek homályba vesznek, a korai tapasztalatok mégis örökre velünk maradnak – érzések, viselkedési minták és személyiségjegyek formájában. A gyerekkori emlékek tehát nem vesznek el teljesen: láthatatlanul, de annál mélyebben határozzák meg, kik vagyunk és hogyan élünk felnőttként is.
Ha hasznosnak találtad ezt a cikket, oszd meg másokkal is!
További érdekes kérdéseket és válaszokat találsz az Instant Válasz főoldalán. Ha mindig tudni akarsz a legújabb válaszokról, ide kattintva kövess minket Facebookon!
